VII.

Patricia Holmnak nem került nagy fáradságába, hogy Beatrice Averyt rávegye lakásának elhagyására, és lemenjen a lent várakozó hatalmas limuzinhoz. Hoppy Uniatz ült a kormánynál. Avval a nyugodt realizmusával, amely Patriciának annyira sajátja volt, elmondta kalandját, és a filmsztár rájött, hogy egész Londonban a Parkside Court a legegészségtelenebb hely. És Patricia utolsó látogatása óta elég ideje volt, hogy megfontolja az Angyal ajánlatát.

– Talán meg is érdemeltem, amit kaptam – mondta Patricia, mikor a kocsi a Piccadilly felé vágtatott. Kihasználtam a hozzád való hasonlatosságot, és így bejutottam a lakásba. Mikor aztán a Z-ember ügynökei láttak kijönni, ugyanazt hitték, amit a testőröd.

– És ha tényleg én lettem volna? – kérdezte Beatrice Avery megremegve. – Akkor nem lett volna Angyal, aki segítsen.

– Hát most segít – mondta Patricia – tehát nem kell tovább félned. Az Angyal a Z-embert üldözi, és annak annyi baja lesz, hogy nem fog veled is törődhetni.

– De mért megyünk Skóciába?

– Nem megyünk oda.

– Mikor kifelé jöttünk, azt mondtad, hogy azért szeretsz Skóciába menni éjjel, mert magányosabbak az utak…

– Ezt csak a kapus kedvéért mondtam – magyarázta Patricia.

A kocsi megállt a Berkeley Streeten egy szép új ház előtt. Patricia felment Irene Cromwell pazar lakásába. A Pyramid Pictures csodacsillaga nem volt otthon.

– Pedig jó lenne – mondta Patricia az ajtóban álló ijedt lánynak. – Mondja meg neki, hogy Miss Holm, a Scotland Yard Különleges Egységétől keresi olyan ügyben, ami a személyes biztonságát illeti.

A lenyűgözött lány felfedezte, hogy úrnője tényleg otthon van. Csak egy percre hagyta Patriciát a kis fogadóban, aztán olyan csodálatos boudoir-ba vezette, amilyet csak egy heti 500 fontot kereső filmcsillag engedhet meg magának. Irene Cromwell meglepően törékenynek és félénknek látszott, s egy tollas öltözőköpeny volt rajta.

– A Scotland Yardról jön? – kérdezte nagy, kerek szemmel.

– Nem akarom sokáig kerülgetni a dolgot – felelte Patricia gyors és hatásos modorában. – A Scotland Yard tudomására jutott, hogy a Z-ember ismét dolgozik…

– A Z-ember! – lehelte a másik lány, és halálosan elsápadt.

– Oh, igen, mindent tudunk róla, és úgy gondoljuk, hogy okosabb lenne, ha biztos helyre szállítanánk önt – folytatta Patricia zavartalanul. – Kint hivatalos kocsi vár. Miss Beatrice Avery, akit bizonyára ismer, már lent van. Remélem, Miss Sheila Ireland is csatlakozni fog hozzánk hamarosan.

A megdöbbenő színésznő még nagyobbra nyitotta a szemét.

– De hova megyünk? Meg vagyok hívva vacsorára…

– Írországba megyünk – válaszolta Patricia anélkül, hogy egy szempillája megrebbent volna. – Mindent elintéztünk Írország kormányával. Írország csak néhány órányira van, és céljainknak megfelelően mégis elég messze. Tudja, Miss Cromwell, életbevágó fontosságú dolog, hogy a Scotland Yard szabad terepet találjon. Míg a bandát fel nem számoljuk, ön súlyos veszélyben van.

Irene Cromwellnek csak egy percébe került, hogy döntsön. Patricia ajánlatát szinte hivatalos parancsnak vette; és a dolog jelentősége oly erősen befolyásolta, hogy húsz percnyi hihetetlenül rövid idő alatt két megtömött bőrönddel készen állt az indulásra.

Beatrice Avery tudta, miről van szó, és csöndben maradt, míg a kocsi Kensington fele száguldott. Irene Cromwell prémjeibe burkolózva a sarokban ült, és úgy látszott, most csak az Uniatz megnyerő fejébe húzott sapka érdekli.

Ugyanez történt Sheila Ireland takaros lakásában, és Patricia ismét sikerrel működött. A „Summit Pictures” szőke Vénuszát is a várakozó kocsiba pakolták; és ha volt is valami kétsége, azt eloszlatta Beatrice Avery és Irene Cromwell látványa. Azt az üzenetet hagyták hátra, hogy Miss Ireland a Walesi hegyekbe ment kirándulni.

Patricia kérésére minden további megbeszélést későbbre halasztottak. Az autó most már valóban elhagyta Londont, és Kingston irányába robogott Az utazás végpontja Weybridge volt, kevesebb mint húsz mérföldnyire Londontól délre.

Simon Templar házát a St. George’s Hillen nem volt könnyű éjszaka megtalálni, de Hoppy Uniatz minden talpalatnyi területét ismerte ennek az arisztokratikus vidéknek, ahol a névtelen utak és elbújt nyaralók túl előkelőek voltak ahhoz, hogy közönséges számokkal lássák el őket. A kocsi utasai időnként fenyőfákat és elszórt ezüstös nyírfákat láttak a rododendronnal, páfránnyal borított dombos vidéken.

Világosság égett az ablakok mögött, mikor a limuzin megállt a kapu előtt; és egy lógó, rozmárbajszú, kissé sántító ember baktatott a küszöbre.

– Itt vagyunk, Orace – mondta Patricia, mikor kiszállt.

– Mázlija van – felelt Orace minden megrendülés nélkül.

Átvette a bőröndöket, és semmi meglepetést nem mutatott, mikor Anglia három legcsinosabb leánya követte Patriciát a kocsiból. Ha három kenguru bújt volna elő, még akkor sem pislantott volna. A Simon Templar szolgálatában eltöltött évek minden ilyen tulajdonságától megfosztották, ha volt is valaha benne.

– Vacsora fél perc múlva – mondta, mikor az előszobába értek, és aztán elsántított a saját birodalma felé.

– Úgy is lesz – mosolygott Patricia. – De most az egyszer Orace és a vacsora várni fog egy kicsit.

Bevezette a lányokat a nappaliba, és csöndes nyugalommal nézett Irene Cromwellről Sheila Irelandra. Uniatz, aki segített a csomagokat behozni, megnyalta az ajkát, és vágyakozva nézett az italszekrény irányába, ahol tudta, hogy minden időben nagy számú és sokfajta folyékony halmazállapotú anyagot lehet találni. De elkapta Patricia rendreutasító tekintetét is, és tudta, hogy a felfrissülés ideje még nem jött el. Rendőrhivatalnokot való megszemélyesítése már nem volt többé fontos, de Patricia Holm úgy érezte, hogy Uniatz beszédének megrázkódtatását lényegesen enyhítené, ha előbb bizonyos dolgokat elmondana vendégeinek.

– Remélem, megbocsátanak, hogy becsaptam önöket – mondta szokott egyenes modorában. – Miss Avery tudja, hogy valójában nincs semmiféle kapcsolatom a Scotland Yarddal. Patricia Holm vagyok, és ez a ház Simon Templaré.

– Az – Angyalé? – kérdezte Irene egy kis hitetlenkedő és izgatott remegéssel.

– Az Angyal a Z-ember után jár, és mielőtt elindult volna, meg kellett bizonyosodnia arról, hogy egyiküket sem dönti veszélybe – folytatta Patricia. – Megkockáztattam a hazugságot Londonban, mert kevés idő volt ahhoz, hogy magyarázatokba bocsátkozzam. De mielőtt tovább mennénk, ki kell jelentenem, hogy mindenki szabad és mehet, ahova akar. Akár ebben a percben, ha úgy tetszik. Nem raboltunk el senkit. A kocsi kész arra, hogy visszamenjen Londonba. De ha okosak, itt maradnak. Megmondom, miért.

Az eleinte megijedt Irene és Sheila lassan megértettek mindent, ahogy tovább beszélt, és Beatrice Avery is szívből hozzájárult a meggyőződésükhöz. És míg beszéltek, a hely biztonságos és békés légköre, amivel az Angyal ellátta a házat, hozzáadta a maga báját a többi érvhez. A lányok egymásra néztek, és aztán a kinti kevésbé kényelmes sötétségbe…

– Hát ezt elég őszintén elmondta, Miss Holm – mondta Irene Cromwell a végén. – Én maradok, ha ez segít. De a film…

– Reggel telefonálhat, hogy megbetegedett.

– De miért vagyunk itt nagyobb biztonságban, mint Londonban? – kérdezte Sheila.

Patricia mosolygott.

– Ha Orace és Hoppy Uniatz vigyáz ránk, akkor egy tucat Z-emberre is grimaszokat vághatunk – felelte bizakodón. – Azonkívül senki sem tudja, hogy itt vagyunk. És ez a ház sem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik. Mindenféle meglepetést tartogat azoknak, akik be akarnak rontani a kapun. Most pedig igyunk valamit.

Uniatz mélyet lélegzett.

– Hé, hát nem remek ötlet? – kérdezte az összegyűlt társaságtól, annak az alkimistának örömével, aki rájött az életelixír titkára. – Így már minden okay.

Orace a második fogást szolgálta fel, mikor egyszercsak félrehajtotta a fejét és fülelt. Patricia is meghallotta a Hirondel jól ismert zúgását.

– Ő az – jegyezte meg Orace fenyegetően. – Ideje is már. Még kaphat egy kis hideg levest.